""

Átment az orvosi vizsgálaton, így már a BL-címvédő Chelsea labdarúgójának mondhatja magát Demba Ba. A 27 éves szenegáli támadó három és fél évre kötelezte el magát a londoniakhoz az után, hogy 18 hónapot töltött a Newcastle-nél. Kedvenc mezszáma, a 19-es már foglalt, így 29-esben láthatják majd a a szurkolók. A csatár már Rafa Benítez rendelkezésére állhat a hétvégi, Southampton elleni FA-kupa meccsen, ám az Európa Ligában nem játszhat, mivel a "Szarkák" színeiben már pályára lépett a sorozatban.

"Örülök hogy itt vagyok, nagyon jól érzem magam – nyilatkozta a hivatalos bemutatkozásán Demba Ba. – Nagyon fontos volt mind az én, mind a csapatom számára, hogy már most eldőljön a sorsom, és minél előbb lezáruljon az átigazolásom. Régi csapatomnak most egy hónapja van megtalálni a helyettesemet. Stabil klubohz kerültem, amely BL-győztes, így egyáltalán nem volt nehéz meghozni ezt a döntést."

Demba Ba jelenleg 13 góljával második helyen áll a Premier League mesterlövészeinek rangsorában.